Matolcsy: az állam "vasba és betonba", nem pedig agyakba fektet

Az állam "vasba és betonba", nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet - a beruházások szerkezetét bírálja és ebből a szempontból érvel a magas költségvetési deficit ellen a Magyar Nemzet online kiadásában megjelent e heti írásában Matolcsy György.

Kettős euróárfolyam bevezetését javasolja az MNB elnöke

Kettős euróárfolyamot javasol Matolcsy György az eurózónában az északi tagállamoknak és a délieknek.

Matolcsy szerint nem érdeke a magyar gazdaságnak az euró gyors bevezetése

A jövő évi választás valójában arról szól, hogy képesek lesznek-e az Európai Unió intézményei - az Európai Egyesült Államokban hívő, balliberális magyar vezető csoporttal közösen - arra, hogy Magyarországot rövid úton bevigyék az euróövezetbe.

Matolcsy György a jövő évi hiány korrekcióját javasolná a harmadik negyedévet követően

A harmadik negyedéves gazdasági növekedési adat megismerését követően lehetőséget látnak arra, hogy korrekciót javasoljanak a 2022-es államháztartási hiányra vonatkozóan.

Matolcsy György: már júniusban kamatot emelhet a jegybank

A monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy György az évtized kihívásait és lehetőségeit vette számba

Az évtized kihívásait és lehetőségeit vette számba a jegybankelnök legfrissebb írásában.

Új gazdaságelméletet szorgalmaz Matolcsy György egy fenntartható magyar felzárkózáshoz

Egy fenntartható magyar felzárkózáshoz biztos gazdaságelméleti alapok kellenek, miközben a korábbi alapok megváltoztak.

Matolcsy György: marad a kedvező finanszírozási helyzet

A kamatkondíciók változatlan szinten tartása azt jelenti, hogy a kedvező finanszírozási helyzetet továbbra is fenntartjuk - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón kedden.

Matolcsy: több újraindításra is szükség van

Első pillanatra úgy tűnhet, hogy a magyar gazdaság újraindítása csak annyit jelent, hogy kinyitnak azok, akik korábban bezártak, de valójában több újraindításra is szükség van - állapította meg a növekedés.hu portálon hétfőn megjelent bloggjában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy: Észtország fejlődését Magyarország is példának tekintheti

Észtország rekordszintű fejlődésének sok olyan tanulsága van, amelyet Magyarországnak is érdemes figyelembe vennie - írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a növekedés.hu oldalon hétfőn közzétett elemzésében.

Matolcsy: a jegybank eredményesen, nyereségesen gazdálkodott 2019-ben

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eredményesen, nyereségesen gazdálkodott 2019-ben - mondta Matolcsy György jegybankelnök éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn.

Közös érdeknek nevezte az együttműködést a Kelettel a jegybankelnök és a külgazdasági miniszter

A keleti nyitás politikáját méltatta és a keleti együttműködés elmélyítésének közös érdekét hangsúlyozta a jegybankelnök és a külgazdasági miniszter a Budapest Eurázsia Fórum 2020 című, online konferencián.